Még valamikor az év elején jött velem szemben a világhálón egy cikk, hogy 2022-ben lett 40! éves a legelső Rambo film, az Első vér és hogy az alap ötlet egy 1972-es regényből származik. Mindig is imádtam a ’80-as és ’90-es évek akció filmjeit, amikben Stallone, Van Damme, Schwarzenegger, Willis és még sorolhatnám, hogy kik játszottak még, így adta magát a dolog, hogy kicsit jobban is utána járjak a dolognak, hogy mi is volt a beindító szikrája a mára már alapműnek mondható első Rambo filmnek.
Gyorsan rá is kerestem, hogy egyáltalán kapható e még a könyv és láss csodát, a Régikönyvek.hu-n potom 800 Ft-ért sikerült is beszereznem. ( Természetesen ha már ott voltam ,hozzá csaptam a folytatást is.) Így hát nagy kedvel ugrottam neki, már csak azért is, hogy kicsit más dolgokat is olvassak, mint a Star Wars vagy zenei önéletrajzok. A story indulása ugyanaz, mint a már jól ismert filmes verzióban: Rambo, a vietnámi veterán, az álmos amerikai kisvárosban keresi régi háborús bajtársát, aki azóta sajnos már elhunyt. A seriffnek nem tetszik, hogy a hippi kinézetű Rambo, akit ő csak a „Madár”-nak szólít összevissza kószál a városban, ezért először felszólítja, hogy hagyja el a várost, majd később még el is viszi a város határáig, csak menjen már el onnan. Itt kezdődnek a problémák, a két ego egymásnak feszül és senki nem akar engedni a saját elképzeléséből. Rambo-t beviszik az őrsre és amikor le akarják borotválni a szakállát/haját elborul az agya és egy vágással kibelezi az egyik rendőrt a borotvával. És ez az a pont ahonnan a regény élesen elkülönül a filmtől. Míg a filmben csak egyetlen egy ember hal meg és az sem Rambo keze által, a regényben „főhősünk” egy egész város rendőrőrsét és egy kisebb hadsereget küld át a másvilágra válogatott gerillaharcos módszerekkel. A filmben abszolút Rambo a „főhős”, együtt érzünk vele, szurkolunk neki. Ezzel szemben a regényben Rambo karaktere egy pszichopata, aki a háború után egyáltalán nem találja a helyét a világban és különös kegyetlenséggel oltja ki a rátámadók életét. Néha-néha azon vesszük észre magunkat, hogy a seriffel szimpatizálunk. Maga a regény is többet foglalkozik a karakterrel, mint a film. Megismerjük a személyiségét, magánéleti válságait. Viszont az igazság az, hogy a konfliktus kirobbanásáért mindketten felelősek. Egyikük se engedett a saját, vélt igazából. Egyből eszembe is jutott egy Buddha tanítás: „Az elveinkhez való túlzott ragaszkodás előbb-utóbb a szenvedés ösvényére vezet minket.” Ez teljes mértékben megjelenik ebben a könyvben.
Morrell-től eddig még semmit sem olvastam, ez volt az első könyvem tőle. Lehet, hogy mostanában túl sok jó könyvet olvastam, de nekem a regény elején Morrell túl darabosan, kimérten ír. Kb. a story 1/3-ánál kapja el inkább az írás fonalát és hagyja el ezeket a „szigorú tőmondatokat”. Ez engem az elején kicsit zavart, de utána túl tudja tenni magát rajta az olvasó. Nem egy szépirodalmi mű, de a nosztalgia faktor annál nagyobb az emberben. Kíváncsi vagyok a második részre ilyen téren, hogy abban mennyit javult ez a megfogalmazási módszer. Apropó folytatás! Nem szeretnék spoilerezni, de maga a regény teljesen másképp ér véget, mint a film. Ennek fényében bármilyen folytatás értelmetlennek tűnhet és nem is értem, hogy maga a szerző, hogy írhatta meg ezután a „Rambo Vietnamban” című könyvet. A filmeknél egyszerű volt a recept: az Első vér eleve úgy lett meg csinálva, hogy több folytatást is kaphasson, hála Stallone rendezői beleszólásainak. Viszont a regény végét tekintve az írott dolgokban továbbra sem értem a dolgot. Összességében egyszer olvasós, de kellemes kikapcsolódás volt maga a regény, ami után szinte kötelező megnézni a ’82-es klasszikust. ;)
Szubjektív értékelés: 6/10
